A maori kulturális élmény szempontjából egyedülálló a marae. A marae egy közösségi és szent találkozóhely, amely mindent biztosít az étkezési, alvási, vallási és oktatási lehetőségektől kezdve. Nyugat szempontjából nincs összehasonlítás vagy azzal egyenértékű épület, amely mindegyik szempontot körülveszi, ezért a marae annyira kiemelkedő jelentőségű a mai maorihoz képest.
A trópusi csendes-óceáni maróknak azonban kevésbé van jelentősége, mivel a kereszténység érkezése a 19. századba e virágzó kulturális központok elhagyását és megsemmisítését jelentette. Mint a maori, a marae - vagy a tong maláj és a szamói māla'e - továbbra is kulcsszerepet játszik a kormányzásban saját közösségükben.
Orakei Marae Aucklandben © WikiCommons
A gyarmatosítás előtti időkben a marae központi szerepet játszott a mindennapi életben Aōtearoa-ban (Új-Zéland). A kifejezetten törzsi társadalmak összegyűltek enni és aludni ugyanazon a tető alatt. A nukleáris család fogalma nem létezett, és a maori tikanga (lore) közösségesebb életmódot jelentett. Míg a nukleáris család nyugati ideológiái a függetlenséget hangsúlyozzák, addig a maori filozófia, és kiterjesztve a maraét, szilárdan a kölcsönös függőség gondolatában gyökerezik. A marae azonban nem csupán megélhetési központként működik, hanem a szellemi ősökhöz fűződő kapcsolattartási eszközként is szolgál. A whare tipuna kialakításában rejlik ez a fogalom. Észre fogja venni, hogy az ország egész országában élő maraát egy törzsi terület legfontosabb vezetőinek nevezték el. Mint ilyen, a whare tipuna különálló építészetét úgy tervezték, hogy megtestesítse ennek az ősinek a hasonlóságát.
A tárgyalóház elején található a koruru, amelyet az ősi arcát ábrázoltak. A lefelé haladó két hosszú gerenda a maihi és a karokat reprezentálja, amelyek végén az ősi rapapa vagy ujjak vannak. A gerendákat az amő vagy a lábak tartják, amelyek az épület egészét feltartják. Végül, a marae tetején fentről állva a tekoteko, vagy a szobr, amely az őst ábrázolja minden tiszteletbeli hasonlóságukban.
A Aucklandi Háborús Emlékmúzeum kiállítási maraájának belső képe | © WikiCommons
Ennek ellenére a marae külső kialakítása összehasonlíthatatlan a belső részével. A tukutuku, vagy a szövött panelek és faragványok belsejében a törzs és őseik teljes története nyomon követhető a maori szimbolológiával, egyfajta európai kárpitgal a Csendes-óceán déli részén. A tető mentén fut az ősi tahuhu vagy gerinc, amely együtt tartja a whare tipunát. Azonban a whare tipuna közepén állva a poutokomanawa, vagyis az ősi szíve. Ez a gerenda nemcsak az egész szerkezetet tartja fel, hanem az ős szívét is. Bővítve: ez a törzs és a közösség szíve is, és emlékeztetőül szolgál, hogy egységes szívverés nélkül nem lehet közösség. Az Aōtearoa körüli legtöbb maraa esetében ezen okok miatt nem engedik meg, hogy a cipők figyelmeztessenek a whare tipunában. Ez az ősök testét ábrázolja, és cipő viselése, miközben hasonlóságukba lép, manát és maurát csapják le.
Az 1960-as években a maori városokba történő városi vándorlás miatt a maori már nem elsősorban a maraán él, és míg a közösségi élet csökken, a maraa továbbra is jelentős szerepet játszik a modern maori társadalomban. A maraákat továbbra is sokféle kulturális rituáléban használják, beleértve a születésnapokat és az esküvőket, mégis a legjelentősebb rituálé a tangihanga. Az új-zélandi maori legtöbb esetben két napig visszatérnek maraájukhoz. Ez idő alatt a fogadó törzsnek ezreknek kell gondoskodnia, akik utaztak, hogy tiszteletükre álljanak. A látogatókat etetik, menhelyet és pihenőhelyet biztosítják. A harmadik napra a marae hagyja eltemetni az egyént, és biztosítani, hogy az összes szükséges protokollt és rituálét betartották. Ezért, bár a marae már nem az elmúlt időszak virágzó csomópontja, továbbra is létfontosságú elem a maori kulturális életképességének megőrzésében.
