2018. február végén a Nyugat-virginiai 55 iskolakörzet tanárai a Személyzeti Munkavállalók Biztosítási Ügynökségén (PEIA) keresztül sztrájkoltak a bérek növelésére és az alacsonyabb díjakra. Megígérte, hogy sztrájkot folytatnak, amíg kívánságaik nem teljesülnek, és hosszú történelembe lépnek a munkavállalók jogaiért folytatott csatákban az államban. Ez egy rövid története a munkavállalóknak, akik kollektív tárgyalási jogokat, jobb fizetést és juttatásokat, valamint jobb munkakörülményeket követelnek.
Baltimore és Ohio vasúti sztrájk
Az 1877-es gazdasági recesszió a Baltimore & Ohio vasút jövedelmének csökkenését okozta. Amikor a vasút bejelentette a bérek 10% -os csökkentését, a munkavállalók sztrájkot hívtak Baltimore-tól Chicago-ig. A nyugat-virginiai Martinsburgban a sztrájkoló munkavállalók megpróbálták megállítani a vonatokat, és a kormányzó felhívta a milíciát a sztrájkolók ellen. Miután lövöldöztek és egy ember meghalt, a milícia többé nem hajlandó részt venni, mivel a sztrájkoló munkavállalók családjuk és barátaik voltak. A kormányzó ezután szövetségi csapatokat hívott fel, és a sztrájk nyáron ért véget. Ez megmutatta a különféle iparágak tulajdonosainak, hogy felkészültek voltak a sztrájkoló munkavállalókra.
Az akna háborúk
Még a híres munkaügyi szervező, Mother Jones segítségével, az Amerikai Egyesült Aknamunkásoknak (UMWA) nehézségekbe ütközött a tagok toborzása, mivel a szénbányászati társaságok gazdagok és hatalmasak voltak. Bírósági határozatban a kormány kijelentette, hogy a bányák arra késztethetik az alkalmazottakat, hogy aláírják a szerződést, amely megerősíti, hogy nem lépnek be a szakszervezetbe, ami lehetővé tette számukra, hogy megtagadják a szakszervezeti tagok munkaviszonyát. A szakszervezetek sem engedték meggyőzni a bányászokat, hogy szüntessék meg ezeket a szerződéseket. Amikor a szénüzemeltetők megtagadták a munkavállalók szakszerveződésének jogát a Dél-Nyugat-Virginiában a Paint Creek mentén, megkezdődött a Paint Creek-Cabin Creek sztrájk az 1912–13-as időszakban. A széngyártó társaságok bevontak egy magán rendőrt és a következő évben erőszakos harcok törtek ki. A bányászok végül visszatértek dolgozni, de ez csak az Akna háborúk kezdete volt.
A Blair-hegy csata
Az első világháború háborús erőfeszítéseire való összpontosítás lehűtette a szakszervezetek és a szénbánya-tulajdonosok közötti konfliktust. 1920-ban azonban a szakszervezetek szervezői és a szénvállalatok közötti konfliktus Matewanban, Nyugat-Virginiában vált napvilágra, amikor az ügynökök megpróbálták a bányászokat kilakoltatni a társaság lakásából, és erőszak tört ki. A feszültség nem szakadt meg, és egy évvel később a bányászok a polgárháború óta a legnagyobb felkelésben a Blair-hegyre vonultak, hogy követeljék a szakszervezeti tagságukat. A bányászok felmentek, behívták a Nemzetőrt, bombákat dobtak le a kormány repülőgépeiről, és a menetelés szervezőit vádolták és árulási kísérletnek vettek alá, de nem találták bűnösnek. A csata számos nyugat-Virginia büszkeségének forrássá vált - az általuk viselt vörös bandanák pozitív kifejezéssel „redneck” lett -, és létrehozta az unió szervezőinek generációit az államban.
Az új üzlet
Franklin Roosevelt megválasztása több lehetőséget teremtett a szakszervezeteknek és a munkavállalóknak. 1933-ban a nemzeti ipari fellendülésről szóló törvény megengedte a munkavállalóknak, hogy kollektív tárgyalásokat folytassanak a jogokról, és megsértették azt a gyakorlatot, hogy a munkavállalókat olyan szerződések aláírására kötelezik, amelyek szerint csak akkor alkalmazzák őket, ha nem tagjai szakszervezetnek. Az uniós tagság nemcsak a szénben nőtt, hanem az üveggyártókban és az acélgyártókban is.
